Bejelentés



Bíznom kell a kártya lelkében

MENÜ












Itt találhatjátok a Yu-Gi-Oh! Animesorozat szereplőit.

 

Szereplők:

 

Szereplők:

Yugi Mutou

Yugi egy fiatal gimnazista, bár alacsony termete sokakat megtéveszt. Anzut még az általános iskolában ismerte meg és bele is szeretett Domino Cityben él a nagyapjával, akinek van egy saját játékboltja. (Kame Shop a neve) Ő tanítottta meg Yugit Duel Monstersezni, és ő beszélt Yuginak arról, hogy mindíg bízzon a "Kártyák Lelkében". Yugi a legjobb párbajozó. Legyőzte a kártyajáték készítőjét, Pegasus J. Crawfordot, az amerikai bajnokot, Rebecca Hopkinst, a területi bajnokot, Insector Hagat és az Világbajnok Kaiba Setot. Az Ezeréves Ikont egy polcon találta egy poros aranydobozban, amibe a kirakó kirakása után a ritka kártyáit rakta. A darabkák helyrerakása 8 évébe tellt. Yugi nagyapja tudta, hogy a kirakóban sötét erő rejlik, ezért megpróbálta visszaszerezni Yugitól a kirakót, hogy megvédje tőle unokáját, de sikertelenül. Amint Yugi kirakta a kirakót, megszállta egy 3000 évvel ezelőtti fáraó lelke. A fáraó ezentúl mindíg átvette Yugi felett az irányítást, amikor az bajban volt és megvédte őt. Kettejük közül a fáraó a jobb kártyás, mint az kiderült a Doom Organization sorozat alatt. Yugi nagyapjának lelkét elrabolta Pegasus, így Yugi elment a Duelist Kingdomba, ahol megnyert egy bajnokságot és legyőzte Pegasust, így kiszabadította a nagyapja lelkét. Ezután újabb megpróbáltatásokkal került szembe a Kísértetek személyében, akik ritka kártyákért harcolnak az ellenféllel. Ha nyernek elvisznek egy ritka kártyát. A vezetőjük Ishtar Malik, a Sír Őrök klánjának tagja. Yugi benevezett a Kaiba Corp. által megszervezett Battle City tornára és bekrült a nyolc finalista közé. Végül a döntőben megküzdött Malikkal és legyőzte őt, így hozzá került mind a három Egyiptomi Isten Kártya. Ez az a hely, ahol az Anime nem követi tovább a Manga történetét. Ugyanis a Manga szerint Atem bekerül az Emlék Világába, ahol újra átéli a múltját, apróbb változásokkal. Ezalatt Yugiék a nevét keresik. Később kiderül, hogy ez az Emlék Világ csak egy RPG, a "Dark RPG" ami a Atem és Bakura között zajlik a Domino Múzeumban. Az Anime szerint továbbra is a valódi világban marad és Yugit segíti a Doom Organizationnel szemben. Az egyik ilyen csata során, Dartz megszerzi Yugi lelkét, de Atem megmenti. Miután legyőzték Dartzot, Seto kérésére elmennek Kaiba Landbe, ahol részt vesznek egy bajnokságon.

 

 

 


 

Maximillion Pegasus

 

Az elso foellenség. Elrabolta Yugi nagyapja, és a 2 Kaiba lelkét.Hogy feléleszthesse szerelmét Ceceliát és ehhez szükségesek az ezeréves ikonok és a kaiba cég legújabb találmánya. Ezért megrendezte a párbaj játékot.Hogy megszerezze Yugi ezeréves kirakóját. De nem sikerült mert Yugi egy hosszas küzdelemben legyőzte. És ráadásul összetalálkozik Yami Bakurával :D és hát Pegazus szegényebb lesz egy ezeréves szemmel. Kedvenc kártyájai: Toon World/Mesevilág és a Relinquished/Csalogató.( Nekem ez a kedvenc szereplőm)

 

 

 


Joey Wheeler

 


Yugi legjobb osztálytársa és legjobb barátja.A sorozat elején még nagyon kezdő volt de a Pegasus részeknél már elérte a haladó szintet:) És Mariknál már a profit is.(Kész songohan) A Párbaj Palotába azért akar nyerni, hogy a húgának Serenitynek kifizesse a szem mutétjét. De veszít Yugi ellen a de Yugi oda adja a főnyereményt ami 3 milka(milyen meglepő) Kedvenc kártyái: Flame Swordsman, Red Eyes Black Dragon(Vörösszemű éj sárkány),Időmágus

 

 

 

 


 

Seto Kaiba

 


O Yugiék ellensége, de nem olyan komolyan. Egyszer kikapott Yugitól és meg akarja mindig bosszúlni. Van egy öccse, Mokuba. O érte mindent megtenne. Saját cége van a Kaiba Corporation. Igaz nem nevezném annak ha a saját emberei szövetségett kötnek Pegasussal:) Kedvenc kártyája: Blue Eyes White Dragon(Kékszemű hósárkány)Olyan mint Vegita a DBZ-ből:))

 

 

 

 


 

Mokuba Kaiba

 


Seto öccse. Nem igazán fontos szereplo, de azért neki is van szerepje.Nagyon szereti bátyját.

 

 

 


Solomon Mutou

 


Yugi nagyapja. 72 éves és o adta Yuginak az Ezeréves Kirakót. Nem sokat szerepel. A második sorozatba Pegazus elveszi a lelkét.

 

 

 


Shadi

 


A Millenium Items (Ezeréves Ikonok) örzoje. Elsőnek Pegasus szemének eltünésekor bukkan föl. És egyből megtalálja a kiválasztotatt.(Yugit)Sokszor felbukkan majd a történetbe. O adta Pegazusnak a Millenium Eyes-et. Ové a Millenium Ankh és a Millenium Scale. (A Mérleg és a Kulcs).

 

 

 


Bakura

 


Osztálytársak Yugival. Ové a Millenium Ring amivel egy csomó gonosz dolgot lehet csinálni. :DDDDA Ring szelleme az osi egyiptomból való Tolvaj Bakura. Tapasztalt Duelista. Tele van a paklija gonosz kártyákkal. Kedvenc kártyái: Dark Nechrophia.( Nem tudom lefordítani),Szívcserélő

 

 

 


Rebecca Hopkins

 


Arthur Hopkins unokája. Eleinte nem voltak jobban Yugiékkal de később összebarátkoztak. Kedvenc kártyája: Talán a Millenium Shield és a Fekete Erdo Boszorkánya( Ezeréves pajzs)

 

 

 


Téa Gardner

 


O se nagy szereplo. Yugiék barátja. A késobbi részekbe szerelmes lesz Yamiba. Ő emlékezteti a csapatot mindig a barátságra. Kedvenc kártyája: Magical Faith.

 

 

 


Tristan Taylor

 


Nem nagy szereplo. Yugiék barátja. Egy gyenge lap a kedvenc kártyája. Mást nem igazán lehet elmondani róla.

 

 


 

Duke Devlin

 


Dobó Döme kitalál egy új játékot Dungeon Dice Monsters-t, ami dobókockára épül. Dobni kell és ez alapján lehet szörnyeket kijátszani és támadni.Joey-t meg is veri a párbajkártyában. Pedig csak 50 pontja volt.:) De Yugi legyőzi és jééééééé barátok lesznek. Kb a sorozat 45 részénél fog fel tünni. És csak párszor fog szerepelni.

 

 


 

Rex Raptor

 


Egy kis beképzelt emberke. 2. lett a területi bajnokságon Kedvenc kártyái főleg a dinoszarusz típusok. De legjobban Red-Eyes B. Dragon amit Joey elnyert tőle.(Vörös szemű éjsárkány)

 

 


Mai Valentine

 


Elején gonosz, de a végére jó karakter, aki Yugi elleni veresége után lett jó.azaz Joey verte meg de csak fizikailag:) Kedvenc kártyája a Sólyom Asszony (Harpie Lady).Legjobb barátja Joey.

 

 


Arthur Hopkins

 


Solomon (Yugi nagyapja) legjobb barátja, és Rebecca Hopkins nagyapja. Nem sokszor fordul elő a történetben.

 

 


Weevil Underwood

 


Első lett a területi bajnokságon . Féltékeny volt Yugi Exodijára ezért kidobta a hajóból.(Abból a hajóból ami a párbajszigetre ment) Yugi meg is verte de keményen amiért kidobta a nagyapja Exodiáját. Nagyon szereti a rovar/bogár típusú szörnyeket. Kedvenc kártyája:Insect Queen

 

 


Mako Tsunami

 


A sorozat kb 6 részénél fog feltünni. Egész életét a vízben és annak a partján tölti. Kártyái vizi szörnyek. Yugi legyőzi.

 

 


Panic

 


Pegasus szolgája. Elsőnek legyőzte Mayát és elvette tőle az összes csillagot. De Yugi legyőzte és ráadásul még az emlékezetét is kitörülte Yugi Pániknak:). Nagyon sötét és erős lapjai vannak. Egy kíméletlen játékos.

 

 


Atem/Yami

 


Atem egy 3000 évvel ezelőtti Fáraó, aki az Ezeréves Ikonba volt bezárva. Az apja Akunamukanon testvére Akunadin készítette az Ezeréves Tárgyakat az "Ezeréves Mágia Könyve" alapján. A jelenben Atem, Yugi és a barátai védelmezője, (Anzut többször is megmentette életveszélyes helyzetekből) aki a rosz lelkü embereket az őrüetbe kergeti (csak a Shadow Game sorozatban), úgy hogy legyőzi őket egy-egy Árny Játékban. Az első sorozatban csak akkor szerepel, amikor az Árnyjátékokat játszák, míg a 2. sorozat Batle City részében van olyan, hogy több részig ő az irányító személyiség Yugiban. Az első sorozat 26. részéig illetve a második sorozat 12. részéig Yugi barátai azt sem tudták, hogy Atem Yugiban van, és hogy ő kártyázik és játszik helyette, bár a második sorozatban még a 12. rész után se hiszik el nagyon. Atem sokszor segít a többieknek is a kártyázások során. Például Jyonouchinak vagy Mainak. (Ő mentette meg pl. Mait is Yami Malik Árnyjátékának csapdájából is) és ő Yu-Gi-Oh! azaz a Játékok Királya. Erre a címre többször is rászolgált. Legyőzte ugyebár a Duel Monsters készítőjét, Pegasus J. Crawfordot és a Dungeon Dice Monsters késziítőjét Ryuji Otogit is.

 

 


Odion

 


Odiont Marik anyja találta meg a sivatagban, még mikor kisbaba volt. Odion szülei nevelték ezután, akik egy bizonyos Tomb Keeper nevű szervezet vezetői voltak. A vezetést egy fiú örökölte volna,de az apa ellenezte, hogy Odionból legyen a vezető, mivel csak fogadott fiú volt. Ekkor megszületett Ishizu, majd Marik. Odion vigyázott Marikre, és szolgálta. Egy nap, mikor Marik játszott, megmarta egy kígyó.Az apa nagyon mérges lett Odionra, amiért nem figyelt eléggé Marikre. Odion ezután még jobban vigyázott rá, és megígérte, hogy soha nem hagyja cserben. Mikor Marik már idősebb lett, megkezdődött a beavatás, amivel Marik a szervezet tagjává válik. Ám a szervezet tagjainak örökké a földalatt kellett őrizniük a király sirját,ezért Marik irtózott még a gondolattól is.Egyszer nővérével, Ishizuval kiszöktek a felszínre, még Odion falazott nekik. Mariknak nagyon megtetszett a külvilág, és még jobban irtózott a gondolattól, hogy életét a földalatt töltse. Ígyhát megkérte Odiont, hogy legyen ő a vezető helyette. Odion beleegyezett, ám az apa már nem. Ekkor beavatták Marikot, azzal hogy jól kitetoválták a hátát. Odion a családja iránti tiszteletből szintén egy beavatást végzett magán, ezért van ő is kitetoválva. Marik gyűlölte a sorsát, és egyszer hozzáfért az egyik Millenium itemhez, amit ott őriztek a többivel együtt. Marik felvette a Millenium Rod-ot (Ezeréves botot), ám az átvette felette a hatalmat, és ezért Marik az apját akaratlanul is átküldte a Shadowrealm-be (Árnyvilágba). Odion itt is mellette állt, és őt szolgálta. Még akkoris, mikor Marik gonosszá vált, majd később ismét jó lett. Odion a Battle Cityben Mariknak álcázza magát, ám mikor a döntőben veszít Joey ellen, kiderül ki is ő.

 

 


Serenity Wheeler

 


Ő Joey húga. Nagyon jó,aranyos kislány. Csak szegényke vak a sorozat elején kb1-50. Joey azért ment a párbajszigetre hogy megnyerje a főnyereményt 3 milkát hogy kifizethess a húgának a szeműtétét. De Yugi legyőzi de oda adja neki a pénzt.:)

 

 


Cecilia Pegasus

 


Pegasus szerelme. Mindent megtenne érte. Gyerekkorukban már szerelmesek voltak egymásban. 17 évesen összeházasodtak de meghalt valami betegségben. pegasus teljesen összetört és elutazott Egyiptomba hogy összegyűjtse az ezer éves ikonokat és a kaiba találmányával újra lehhet élleszteni.

 

 


Marik Ishtar

 


Ő lesz a Battle City főellensége egy egyiptomi csávó hasonló mint a múmiában imhotep:) A családja föld alatt éltek mert ők őrzik a fáraó emlékét. 10 éves korában egy rituális szertartáson kell résztvenie Mariknak ahol hátára vésték a fáraó emlékét,jelképét,szimbólumát. És ezt persze nem bírja ki mivel el sem altatták hát így átalakult egy másik Marikká egy gonosz Marikká. Tiszta olyan mint a DB:) Ott is átalakulnak:) Mariknak ezentúl az lesz az életcélja hogy megölje a fáraót. Neki is lesz egy segítő millenium item az pedig az Ezeréves Pálca (Millenium Rod). Neki van egy istenkártyája ahogy majd lesz Setonak és Yuginak is. Neki a The Winged Dragon Ra.

 

 


Ishizu Ishtar

 


Marik nővére. Megakarja menteni testvérét a gonosztól de nem sok sikerrel.Először akkor tűnik fel,amikor a Kísértet nevű csoport,akik ritka kártyákra vadásznak ellopnak 2 Istennkártyát.Ő elmegy Setohoz,hogy találja meg a kártyákat és odaadja neki az Obelisk the Tormentort. Megmutatja neki a múltat és a jővőt a Millenium Tauk segítségével és megkéri hogy szervezen rgy versenyt ahol a győztesnek oda kell adni kedvenc kártyáját.

 

 


Noah Kaiba

 


Noa Kaiba Setoék mostohagyermeke nagyon fiatalon meghalt. Gozaburo Kaiba ő Setoék apja és persze hogy kedvenc fiacskája Noa Kaiba. Ő érte mindent megtesz annyira hogy létrehozott egy olyan időzónát azaz egy virtuális világot ahol a szelleme élhet. Annyira hogy Yugiéknak ebből hatalmas bajuk lesz. ÉS a poén az hogy az úr Noa Kaiba.

 

 


Gozaru Kaiba

 


Ő Setoék apja. De utálja az egész családod főleg Seto Kaibat,Mokuba Kaibat és Yugiékat. Természetesen kedvenc fiát nagyon szereti Noa Kaibat. ÉS ketten elhatározák hogy végeznek Setoékkal és ővék lesz a Kaiba Corp.

 

 


Tristan Taylor

 


Nem nagy szereplo. Yugiék barátja. Egy gyenge lap a kedvenc kártyája. Mást nem igazán lehet elmondani róla.

 

 


Arkana

 


Arkana úgyan olyan mint Pegasus csak neki nincs Millenium Itemje.Egy tűzvész során Arkana barátnője meghalt és ő pedig megégette az arcát. Ő is újra akarta látni szerelmét mint Pegasus ezért ő is elment Egyiptomba.Ott össze találkozott Marikkal aki azt mondta neki ha újra látni akarja szerelmét akkor megkell ölni Yugit.Ezért elmegy Battle Citybe hogy részt vehesen a versenyen hogy megölje Yugit.

 

 


Dartz

 


Ő lesz a Doom Orichalos főellensége. Szerintem tök király csávó:)) Atlantisz királya volt csak sajna az emberek miatt elpusztult a birodalma sőt még a családja is.Hasonlit Arkana történetéhez és Pegasuséhoz mert ők is elvesztették szerelmüket. Elhatározta hogy bosszút áll az egész világon és léttre hozz egy olyan speciális hadsereget amivel le tudja rohani az egész világot.Mindenkit gonosszá tesz. Yugit a barátai ellen forditja.... De ehhez szükséges az Istenkártyák, és a legendás sárkányok is.Timaeust,Critiast és Hellmost. És ezekkel fel tudja épiteni újra az Atlantisz birodalmát. 3 szolgája van Amelda,Varon,Raphael.

 

 


Raphael

 


Dartz szolgája. Ő neki is megvan az oka hogy mit mért csinál. Aszem még kiskorában Gozaburo Kaiba lerombolta a szülővárosát és vele a családját is. Bosszút akar állni érte.

 

 


Amelda

 


Dartz szolgája. Na ő neki is meghaltak a családja. És ő is bosszút akar állni.

 

 


Varon

 


Dartz szolgája. Varon egy árvaházba nőtt fel. Szülei meghaltak amikor megszülett és egy árvaházba került. De utána lopott,csalt,hazudott és persze hol kötött ki Dartznál.... Elég róla ennyi.

 

 


Bandit Keith

 


Egy csaló ember. Mindenben csal ahol lehet. Legnagyobb ellensége Pegasus. Mert Pegasus megsértette, amikor Pegasus megunta a játékot és egy gyerekkel verette el Banditát  Kedvenc kártyája:Slot Machine/Barell Dragon.













Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!